2011. június 16., csütörtök

elDöntés



becsukom a szemem. mély lélegzetet veszek. erőt gyűjtök. lépek . falnak ütközöm. nemrég még nagyobb volt a szoba. most szűkűl, én meg növök. ki kell jutnom innen! kijáratot keresek aztán hirtelen két nyitott ajtó áll előttem. valamelyik küszöbét át kell, hogy lépnem. fogy a levegőm. lassan elhalványúl minden. félek. vajon merre kell mennem? ha át is megyek valamelyiken, utána nem lehet visszalépnem. becsapódik mögöttem és akkor mennem kell tovább, hogy megtalálhassam, amit keresek. a helyemet. tanácstalanúl és kétségbeesetten állok kicsinyes életem közepén, amikor esőcseppbe rejtve megérintett a remény. szomjazó lelkemig hatolt miközben hallkan suttogott kemény szívemnek. azt mondta: ne ijedj meg! csak nézz fel oda, ahonnan engem is küldtek. akkor majd megérted, hogy nem kell sehova se menned, nem te kell a jövőd eldöntened, csak a falakat ledöntened, amiket magad köré állítottál. utadhoz Istentől nem ajtókat, hanem szárnyakat kaptál!

Nincsenek megjegyzések: