Szerepünk elfogadása

ez volt a kedden megtartott lánykör címe. Íme néhány főbb gondolat, illetve kép:)

- Mi a te szereped? Egyedülálló vagy, férjezett, elvált, özvegy? Meg vagy elégedve a szereppel, amit Istentől kaptál? Hiszed, hogy Isten az áldott irányítója szerepednek? Hiszed, hogy a legjobbat adta neked? Ha bízunk Istenben, hogy a tőle kapott osztályrész a legjobb számunkra, meghozhatjuk azokat a titkos döntéseket, melyek megajándékoznak a megelégedettséggel. Ha nem fogadjuk el Isten által kijelölt sorsunkat, elégedetlen szívű nők leszünk.

- Mikor válik felnőtté egy nő? Talán akkor, amikor már nem hasonlítja össze saját életét másokéval. Amikor már nem vár az ,, Igazira”. Amikor már nem arról álmodozik, hogy bárcsak máshoz ment volna feleségül, vagy hogy a gyermekei nagyobbak is lehetnénel. Akkor válunk felnőtté, amikor életünket és szerepünket Isten szemszögéből látjuk, amikor megköszönjük Istennek a tőle kapott szerepünket, és ajándéknak, nem pedig keresztnek tekintjük sorsunkat, amikor reggelente azt kérdezzük: ,, Istenem, hogy szerezhetek neked dicsőséget, betöltve a tőled kapott szerepe?”

- Elizabeth Elliot azért éli meg teljes odaadással, méltósággal a ráosztott szerepeket, mert tisztában van azzal, hogy Isten az, aki osztja azokat.

- Mi alapján értékel bennünket Isten a tőle kapott szerepünkben? A siker? A tökéletesség? Az ige elmondja: ,, Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikünk hűségesnek bizonyuljon.” ( 1 Kor 4:2). A hűséget méri Isten! Nem kell tökéletesnek és sikeresnek lennünk az ő szolgálatában- csupán hűségesnek. Megbízatást kaptunk. Szeretetében adta nekünk az egyedülállóság, a házasság vagy az özvegység ajándékát. Szuverén hatalmában eldöntötte, hogy e szerepben tudjuk a legjobban megdicsőíteni őt.

Imádat

Meghajtom Előtte térdeimet.
Meghajtom Előtte szavaimat.
Meghajtom Előtte magatartásomat.
Meghajtom Előtte munkámat.
Meghajtom Előtte várakozásomat.
Meghajtom Előtte fájdalmamat.
Meghajtom Előtte akaratomat.
CSAK ELŐTTE borulok le.

Te alkottad, te tudod

Isten mindannyiunkat különleges, egyedi teáscsészének teremtett. Lehet, hogy antik csésze vagy, rózsákkal kifestve, arannyal díszítve. Előfordulhat, hogy csupán egy hétköznapi csészének tekinted magadat - a mindennapi használatban már kicsorbultnak. Ne feledd, hogy a nehéz, de törhetetlen, ellenálló és nagy űrtartalmú pleh bögrére is szükség van!

Isten megtölti csészénket azokkal a dolgokkal, amit a legjobbnak ítél. Kirendeli, milyen legyen a testi és lelki felépítésünk, képességeink, körülményeink, feladataink és kapcsolataink.

Persze nem mindig tetszik nekünk, amit a csészenkbe töltenek. Emlékszel az Úr Jézusra a Gecsemáné kertjében? Amikor látta a ráváró szenvedést, így könyörgött: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat, mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied." (Luk 22:42) Krisztus megfogta csészéjét, felemelte Isten elé, és ezt mondta: „Elfogadom a sorsomat. Áraszd belém erődet, hogy megihassam."

Minden csészének, az értekes mai porcelánnak és az egyszerű, durva agyagnak is van füle. Isten belehelyezte sorsunkat a csészénkbe. Vagy úgy döntünk, hogy megfogjuk és fölemeljük Isten­hez, miközben ezt mondjuk: „Elfogadom a sorsomat, elfogadom ezt a csészét", vagy úgy döntünk, hogy darabokra törjük a csészét: „Isten, visszautasítom a sorsomat. Ez a csésze nem megfelelő méretű számomra, és nem tetszik, amit beletettél. Majd én irányítom a saját életemet."

A megelégedettség Isten mindenható irányításának elfogadása az élet minden területén. Megaláztam magam Isten előtt, és igy szóltam hozzá: „Megprobáltam bízni benned, de saját erőlködésemből túl sok keveredett ebbe a bizalomba."

A következő történet, amely két szerzetesről szól, világosan mutatja a különbséget aközött, mikor irányitom én a dolgokat, és mikor Isten.

- Olajra van szükségem - mondta egy szerzetes, es ültett egy olajfacsemetét.

- Uram - imâdkozott -, esőre van szüksége, hogy érzékeny gyökerei ihassanak és növekedjenek. Küldj gyenge záporokat!

És az Úr küldött gyenge záporokat.

- Uram - imâdkozott a szerzetes -, a fámnak napsugárra van szüksége. Küldj napfényt, könyörgöm!

És a nap ragyogott, bearanyozva a felhőket, melyekből esőcseppek hullottak.

- Most fagyot adj, Uram, mely megerősíti a fa szöveteit! - kiáltott a szerzetes. Es íme, a kis fa ragyogott a fagyban, de estére elpusztult.

Ekkor egy másik szerzetes kereste fel, és elmondta az ő tapasztalatait:

- Én is ültettem egy kicsi fát, és amint látod, gyönyörűen fejlődik. Istenre bíztam a fámat. Ő alkotta, jobban tudja, mire van szüksége, mint egy magamfajta em­ber. Nem szabtam feltételeket. Nem határoztam meg módokat, és módszereket. „Uram, küldd azt, amire szüksége van - imádkoztam - esőt, napfényt, szelet, vihart vagy fagyot! Te alkottad, te tudod."

Bátorítás

⁵Mert aki alkotott, az a férjed, akinek Seregek URa a neve, és aki megváltott, az Izráel Szentje, akit az egész föld Istenének hívnak. ⁶Mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt, megszólít téged az ÚR, és mint ifjú menyasszonynak, ha megvetett volt is, ezt mondja Istened^:
10Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő URad. ¹¹Ó, te nyomorult, vihartépte, vigasztalan! Íme, én drágakövekre építem falaidat, zafírokból rakom le alapodat. ¹²Rubinból készítem el falad párkányát, és kapuidat briliánskövekből, összes határaidat meg gyémántokból. ¹³Fiaid mind az ÚR tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége. ¹⁴Igazság által leszel erős, nem kell félned az elnyomástól: távol marad tőled, sem a rettentéstől: nem közelít hozzád.

Ézsaiás 54

Isobel - Kuhn Sarok-klubja

Mindenki előtt nyílt út.
Utak és út.
Az erős lélek a magasságok útján tör felfelé,
a gyenge a lefelé sietőt választja.
A többiek párás síkon
küszködnek a kettő között.
De mindenkit vár a magasságok felé,
vagy a mélybe vezető út, s mindenki a maga
dönti el, melyiken akar járni.
- John Oxenham

Ezzel az idézettel kezdődik Isobel Kuhn saját élettörténetéről írott könyve. Melyben beszámol arról, hogy hogyan kezdődött a Kínában folytatott szolgálata. Lebilincselő és tanulságos történetekről számol be, melyek megérintettek és engem is cselekvésre, Istennek való teljes odaszántságra és Benne való feltételnélküli hitre ösztönöznek.
Szeretnék megosztani veletek egy fejezetet, amelyben Isobel Kuhn egy nők között végzett szolgálatáról számol be! Olvassátok el, megéri:)

Isobel Kuhn

Férje így ír róla a bevezetésben : ,, Amikor egyszer szolgálatunkról beszélgettünk és azt kérdeztem, vajon mindig a szegények és tudatlanok között kell annak történnie, nyugodt határozottsággal- melyben egy kis dorgálás is volt- válaszolta: ,, Igen drágám, miért ne?,, Ez volt az ő tulajdonképpeni élete. Megtanulta a szenvedés művészetét és ez maradt egész életében bizonyságtételének tartalma. E könyv olvasói megismerhetik, hogy alapozódott meg egy ilyen élet,,. John Kuhn

A NEMES JELLEMŰ NŐ

Egy igen jól ismert szakasz, a Péld 31:10-31 lefesti előttünk a nemes jellemű és bölcs asszonyt. Amikor erről a „szupernőről" olvasol, mire gondolsz? Tevékenységeinek hosszú felsorolására? Először én is így gondoltam. Ő minden kétséget kizáróan a „tettek asszonya" volt. Viszont, ha figyelmesen olvasod a szöveget, felfedezed, hogy mindaz, amit elért, belső jelleméből fakadt. Ez az asszony Istennel kapcsolatos ismereteit ügyesen és sikeresen alkalmazta élete minden területén, és így vált az szépséges festménnyé. Érdekes, hogy nem ismerjük nevét, sem azt, milyen volt a külseje.
Nem tudunk semmit egyéniségéről sem, azt viszont tudjuk, hogy férje és felnőtt gyermekei dicsérték. „Sok nemes jellemű nő van, de te felülmúlod mindegyiket! A csalóka báj rejthet egy csúnya személyiséget, és lehet hogy a szépség csak felszínes. De az az asszony, aki féli és tiszteli Istent, igazán szép és vonzó. Őt dicsérjétek!" Megfigyelted, hogy miért dicsérték? Nem azért, mert már hajnalban felkelt, késő éjszakáig dolgozott, vagy mert megvarrta ruháikat, megszervezte a háztartást, és ételt vitt a szegényeknek. Lelki tulajdonságaiért dicsérték őt. Micsoda elismerés! Minden általuk ismert nő közül ő volt a legjobb.
Ez a rendkívüli asszony elhitte, hogy Isten az életének áldott irányítója. Tisztában volt azzal is, hogy csak Isten szerinti döntések eredményeként képes az önuralomra. Ilyen döntés volt az is, hogy magát „lenvászon és bíbor" öltözetével tegye vonzóvá (22. v.). Nehezebb döntés lehetett a nyelvén való uralkodás: „Szája bölcsességre nyílik, és nyelve szeretetre tanít" (26. v.). A Péld 31 asszonyát nem uralták körülményei, sem családjának, háztartásának vagy üzleti életének követelményei. Ő uralkodott viselkedésén, idején és teendőin. Istennel való közössége volt élete központja. Nemes jellemének kialakulása az Isten mindenható irányítása előtt való meghajlás eredményeként született. Megengedte Istennek, hogy ő fesse meg élete képét. Viszont ő döntött úgy, hogy uralkodik megjelenésén, száján és tevékenységein.

Magány

Mezer F. B. mondja ,, Ábrahám,, című könyvében, hogy a magányosság Isten gyakorló iskolája : ,, Hogy valóban Isten útján vagyunk, annak egyik jele- a magányosság,, . S így folytatja: ,, Semmi sem erősít bennünket annyira, mint az elkülöítés és átültetés... az üdvös követelménykre felébrednek a természetes lelkierők... nem szükséges feltétlenül elszakítani magunkat az otthontól, és családtól, de fel kell adnunk szívünk földi támaszoktól való legmélyebb függését, ha valóban meg akarjuk tanulni, mit jelent egyszerűen és teljesen az örök Istenben bízni.,,

,,Azt mondtad, ha nem a ruhánk,
De szíveink szaggatjuk meg,
Nem csak szájjal közeledünk Hozzád, Urunk.
Megnyitod az ég csatornáit,
Ránk árasztod áldásaid ,
Kegyelemmel és irgalommal fordulsz felénk.

Hozzuk hűtlen életünk Bocsáss meg, ó, Istenünk!
Bocsásd meg a vétkeink, úgy kérünk!
Bálványoknak áldoztunk, Önmagunkat imádtuk
Meggyaláztuk szentséges törvényed.

Küldj ébredést! Küldd Szellemed!
Öntözd meg a földünket,
Hadd legyünk élő,
Hadd legyünk tiszta
Hadd legyünk szent néped Neked.,,
( Mike duó, Küldj ébredést)

Női vonzerő

Vonzerejük alapvető feltétele, hogy a nők elfogadják önmagukat. Ám ez egy városi környezetben, ellentétes irányú ideák világban élő nő számára véleményem szerint szinte lehetetlen, mert – hacsak nem áll kikezdhetetlen, az egész életére és életvitelére kiható, stabil világnézeti alapokon – az ént folyamatosan csiklandozza, irritálja vagy épp sérti az elérhetetlen ideálokat sugárzó kulissza, legyen az a média, egy bevásárlóközpont vagy egy wellness-szalon. Nehéz valódi önmagunkat meglátni a tükörben, ha lelki szemünk előtt folyamatosan plakátfiúk és plakátlányok jelennek meg! És akkor ott van még az is, hogy a nőmozgalmak által megfogalmazott női szerepekben és szerepeknek is meg kellene felelni, ám ezek az elképzelések néha már önmagukban is szerepzavarban vannak. Van tehát mivel küzdenie egy harmóniára törekvő nőnek.

Ahogy a feminizmus erősödésével a férfiak elvesztették szerepeikhez utat mutató iránytűjüket, úgy veszítettek el valamint a nők is. Valamit, amit nem lehet ideológiai viták tárgyává tenni (nem észérv), mégis, valami a lényegből: ez a szelídség. A szelídségen nem mulyaságot vagy valamiféle passzív attitűdöt értek, hanem épp ellenkezőleg: a valósághoz való aktív be- és elfogadó viszonyt. Harcot nem, de küzdelmet igen. A nő, mint „a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével” már nem feladat, minta, cél, és pláne nem életprogram. Pedig a szelídségnél nincs lefegyverzőbb és egyben hatékonyabb érveléstechnika, hiszen arra vesz rá, hogy önként tedd, amit (talán) nem akarsz. A szelídség a békét hordozza, a béke a beszélgetést, a beszélgetés a másik megértését.

Az öntudatos, modern nő általában férfiakkal harcol az érvényesülésért. A szelíd kooperál velük. És nincs jó helyzetben, mert az emberi kapcsolatainkat sokszor a dzsungeltörvények jellemzik, és ilyen terepen „evolúciós” szempontból a szelídség felér az önként vállalt kivégzéssel. Legalábbis első blikkre, mert valójában a szelídség megvédi magát!

A női vonzerő elérésénél tehát minden legyen gyanús, amiért úgymond izzadni kell. Le lehet szállni a szobabicikliről, ki lehet jönni a szoláriumból, és nem kell még egy sakktornát nyerni.

Ha tudunk szeretni – és ha van kit. És ha ez a boldogság, és ha a boldog ember szép, akkor máris bezárult a kör; aki szeret, máris szép.
Szeretni szelíden, és nem azért, mert megérdemeljük – ellenállhatatlan erő.

Érdemes küzdeni Érte

Szeretet- nem egy olyan hely
ahonnan tetszésünk szerint ki-be járkálhatunk
Szeretet- inkább olyan mint egy ház,
melyet érkezéskor megigérjük, hogy soha el nem hagyunk
Zárd be az ajtót,
Dobd messze a kulcsot
Csak együtt vátoztathatjuk meg a sorsot, szorúlt helyzetünket,
Kezdjük úgy, hogy használjuk a térdeinket!

Szeretet- biztos menedék egy nagy vihar közepén
Szeretet- békés terület háború idején
És, ha egyszer úgy gondolod, hogy menni szeretnél
mert börtönnek érzed e hajót
Meglátod, Isten angyalt küld majd, hogy őrízze az ajtót!

Szeretet- valakinek csak egy szó,
könnyen belezúg, mert az olyan jó
Viszont nehéz mikor magáhoztér
Mert nem kap semmit a kimondott szavakért


Szeretet- azért van, hogy megvédjen minket
Hívni kell, hidd kapsz majd segítséget
nem kér semmit cserében tőled,
Csak szánd oda érte mindenedet

Én harcolni fogok érted!
Vajon te is harcolsz értem?


Ne félj harcolni,
Érdemes küzdeni Érte!

Sár vagy csillagok?

Megítélés kérdése, hogy életünket pozitív vagy negatív szemszög­ből szemléljük.
Sokan hasonlítunk ahhoz a fiatalasszonyhoz, akiről a követke­ző történet szól:
Elete nem úgy alakult, ahogy remélte. Amikor hozzáment szí­ve választottjához, aki a tengerészeméi szolgált, úgy gondolta, hogy nagyon romantikus és izgalmas lesz idegen országokban lakni, és körbeutazni a földet. Kél évvel később azonban már nagyon magányos és elégedetlen volt. Irt egy panaszokkal teli levelet a| édesanyjának. Nem voltak barátai, csak angolul
beszélt, és a nyelvtanulást is időpocsékolásnak tartotta, hiszen bármelyik nap jöhetett az értesítés, hogy tovább kell költözniük. A legrosszabb mégis az volt, hogy a férje soha nem volt otthon. A levelet a következőkkel fejezte be: „Már nem bírom tovább, hazamegyek." Bölcs édesanyja csupán egy kétsoros választ küldött:

Két nő nézett ki a börtön rácsain keresztül, az egyik sarat látott, a másik csillagokat.

Ez a bölcs asszony feltárta lánya előtt a megelégedettség titkát. Mindannyiunk előtt ott a választás lehetősége, hogyan szemléljük életünket: Tekintetünket irányíthatjuk a sárra, vagy felemelhet­jük a szemünket, és nézhetjük a csillagokat. Minden nő életében vannak időszakok, amikor börtönben érzi magát. Isten azt akarja, hogy te és én eljussunk a megelégedettségre, még mielőtt körül­ményeink megjavulnának. Hogyan lehetséges ez?

A Fii 4:7-ben Isten részét látjuk a megelégedettség folyamatában: „és Isten békessége, mely minden értelmet felülhalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." A Living Bible a vers elején található és szócskát így értelmezi: „ha ti ezt megteszitek". Mit teszünk meg? Ha az imádságot választjuk az ag­godalom helyett, akkor személyesen meg fogjuk tapasztalni Isten békességét. Micsoda ígéret! A zűrzavar, a problémák, a szívfáj­dalmak és aggodalmak világában mindannyiunknak békességre van szükségünk.

Ez a vers arra is rámutat, hogy miért nem rendelkezünk békes­séggel. Ha te és én aggodalommal, félelemmel vagyunk tele meg­elégedettség helyett, fel kell tennünk a kérdést, hogy megtettük-e a mi részünket. Ne feledd el, Isten azt mondja, hogy a mi választá­sunk az előfeltétele a tőle kapott békességnek.

A következő fordítást kedvelem a leginkább: „Es az Isten bé­kessége, mely felülmúlja azt az erőt, melyet el tudunk képzelni, őrséget fog állni szívünknél és gondolatainknál a Krisztus Jézus­ban." Magam elé képzelem, amint Isten körülvesz őrző angyalok­kal, akiknek az a feladata, hogy segítsék az én szegény, gyenge szí­vemet, amikor az aggodalmak megsokasodnak bennem, az értel­mem összezavarodik és megtelik „mi lesz, ha" kérdésekkel. Szívem - érzelmeim bölcsője - vadul ide-oda himbálódzik. Isten békessé­ge az, amire legnagyobb szüksége van az én aggodalommal teli szí­vemnek és értelmemnek.

Mit teszünk, amikor bár átadjuk aggodalmunkat Istennek, tíz perc múlva ismét visszavesszük?

Hányszor elimádkoztam a Fii 4:6-9-et, utána pedig ismét csak aggódtam. Úgy tűnt, hogy értelmem az aggódásban ragadt.

Gyakran mondtam: Uram, ismét itt vagyok. Tíz perccel ezelőtt is itt voltam, de nem lasznált, még mindig aggódom, ahelyett hogy betoltene a Te békességed. Megint elimádkoztam a Fil 4 alapján az én részemet és Isten részét, majd újra elkezdtem aggódni. Ezen a pon­ton felültem, rávettem magam, hogy kibújjak a meleg takaró alól, és az íróasztalhoz menjek. Tollat, papírt vettem a kezembe, és öszsreirtam azokat a pozitív dolgokat, amiket az Úr elvégzett év folyamán. Ezután imában végigmentem a listán, és hálát adtam, hogy ő eddig is munkálko­dott, és most is munkálkodik. Majd lekap­csoltam a villanyt, visszabújtam kényelmes ágyamba, és ezután már békés szívvel aludtam.

Mindannyian átélünk negatív eseményeket; néha tragikusakat is. Ha ilyen helyzetben vagy, együtt érzek veled fájdalmadban. Gyakran imádkozom így: „Istenem, ne engedd, hogy hiába szen­vedjek. Használd fel fájdalmamat, hogy átformáljon a te képedre. Használd, hogy megtanuljam a megelégedettséget."

Amikor nehéz események jönnek az életemben, hallom Isten hangját: „Add át az irányítást nekem! Szolgáltasd ki magad, fogadd el időzítésemet, fogadd el útjaimat. Bízd rám a végered­ményt. Egyedül bennem bízzál."

Az ő hangja ezt is mondja: ,,Titkos döntéseid is dicsőségemet szolgáljál. Bár senki nem tud róluk, mások nem tudják milyen nehezek, hozd meg őket értem!,,